• Étkek és vétkek - újévi babonás ételek

    A régi magyar hagyományok szerint újév első napján különösen oda kell figyelnünk, hogy milyen ételeket fogyasztunk. Ha ugyanis nem megfelelő fogások kerülnek az asztalra, akkor nemcsak a szerencse, hanem az egészség és a bőség is nagy ívben elkerülhet az újévben.
     
     A szilveszteri babonák szerint az egész évünkre kihatással lehet az év első napja. Ha sikeres év elé szeretnénk nézni, akkor nem csupán a tetteinkre kell ügyelni január 1-jén, hanem kerülni kell azokat az ételeket is, amelyek balszerencsét eredményezhetnek.
     
    Szilveszteri és újévi babonás ételek
     
    „Olyan lesz az egész év, amilyen az újév”
    Jól meg kell gondolni, hogy mit teszünk az év első napján, ugyanis jó eséllyel gyakran fogjuk azt tenni az év hátralévő részében is. A hagyományok szerint kerülendő minden olyan házi munka, amellyel elűzhetjük a szerencsénket. Tilos mosni, teregetni, sepregetni (kiseprik a szerencsét), vasalni (kilapítják a szerencsét), de a varrás is végzetes hatással lehet a babonák szerint (bevarrják a tyúk fenekét, azaz elapad a gazdagság).
     
    Ha tehát nem szeretnék az egész évet főzéssel tölteni, akkor célszerű az újévi menüt még az óévben elkészíteni. A fogások elkészítése során ügyeljünk rá, hogy mely ételeket tilos fogyasztani az újév első napján.
     

    Mit nem ehetünk újévkor? 

    Baromfi
    Általánosságban elfogadott nézet, hogy újév napján tilos baromfit fogyasztani. A csirke ugyanis egész napját azzal tölti, hogy a baromfiudvaron áll és mindent szétszed a körmeivel. A pulykával egyetemben mindkét szárnyas szétkaparja (hátrakaparja) a szerencsénket, amely egész évben mellőzni fog minket.
    Ráadásul a pulyka haragot is terjeszt, így bosszúságot, mérgelődést és összezördülést hozhat az egész családra.
     
    Hal
    A hal evését illetően megoszlanak a hagyományok. Egyes babonák szerint tilos halat enni újévkor, ugyanis az elúszik a szerencsénkkel. A nyálkás, nehezen megfogható test pedig azt jelképezi, hogy hiába próbáljuk elcsípni a szerencsénket, az folyton folyvást ki fog csúszni a kezeink közül.
    Mások szerint azonban az újév első napján is lehet halat fogyasztani, csak a farkánál kell kezdeni, nehogy elússzon a szerencsénkkel. Ráadásul e szerint a hagyomány szerint a sok pikkely gazdagságot eredményez.
     

    Szilveszterkor együnk baromfit és halat

    Más a helyzet azonban szilveszter napján. Az év utolsó estéjén annyi baromfit és halat ehetünk, amennyi csak belénk fér. A hagyomány szerint ugyanis a hal elúszik, a nyúl elszalad, a szárnyas pedig elrepül az óév gondjával, bajával és szerencsétlenségével. Arra azonban ügyeljünk, hogy ne faljunk fel mindent, hagyjunk valamennyi ételt a hűtőben, mert akkor az újévben sem fogunk hiányt szenvedni.