• Szilveszteri szokások világszerte – újévi hagyományok külföldön

    Magyarországhoz hasonlóan minden országnak meg vannak a sajátságos szilveszteri és újévi szokásaik. Az alábbiakban összeválogattuk a legérdekesebb újévi szokásokat.
     

    Oroszország

    Oroszországban az európai hagyományoktól eltérően ünneplik a szilvesztert, vallási okokból. Míg a Római Egyház december 25-én tartja a Karácsonyt, addig a keleti ortodox szerint január 7-én van a szeretet ünnepe.
     
    Szilveszteri szokások Oroszországban
     
    Oroszországban a szilveszter az év első és legfontosabb ünnepe, ezen az estén állítják fel a karácsonyfát és ajándékozzák meg szeretteiket. Szilveszter éjjel érkezik a „Gyed Moroz” és ajándékokat tesz a fa alá. Tradicionális szilveszteri ételük a sózott hering tál céklával, tojással és hagymával, amely mellé pezsgőt fogyasztanak.
     
    A családi ünnep után a legtöbb orosz utcára vonul és így ünneplik meg az újév eljövetelét.
    Oroszországban közel 75 éven át tilos volt a karácsony. Az 1917-es forradalom után ugyanis betiltották, és csupán 1992-en engedélyezték újból.
     

    Írország

    Írországban szilveszterkor jósolják meg az ország politikai jövőjét. Amennyiben új év előtt nyugati szél fúj, akkor gazdagság és jóllét vár az országra, amennyiben keleti szél, akkor a brit befolyás fog erősödni a következő esztendőben.
     

    Anglia

    Angliában nagy hagyománya van a fagyöngynek. A szilveszteri szokások szerint ha a szerelmesek éjfélkor fagyöngy alatt csókolóznak, akkor egész évben elválaszthatatlanok lesznek. A szokás Írországban is elterjedt.
     
    Az óra első ütésére a házigazdának ki kell nyitnia a hátsó ajtót, hogy kiengedje az óévet, majd a 12. ütésre pedig beengedni az újat.
     
    Az angolok szerint balszerencsét hoz, hogyha a követező évi naptárat idő előtt kiakasztják, legfőképpen ha a jövő évi határidőnaplóba írnak.
     
    Szilveszteri szokások és hagyományok Angliában
     

    Svédország

    A svédek az újév kezdete előtt házi készítésű gyertyákat ajándékoznak egymásnak, ugyanis a hagyományok szerint a fény az öröm és a vidámság szimbóluma.
     

    Spanyolország

    A spanyol újévi szokások szerint éjfélkor minden egyes harangozásnál bekapnak 1-1 szőlőszemet, hogy szerencsét hozzanak az újévre. Ha elszámolják magukat, balszerencse vár rájuk.
     

    Olaszország

    Az olaszoknál jobb, ha újévkor a fejünk fölé nézünk, ugyanis a hagyományok szerint ekkor megszabadulnak minden régi kacattól. Az ünnepies lomtalanítást az ablakon keresztül végzik, szó szerint.
    Az olaszok szilveszter estéjén piros fehérneműt viselnek, mert az a babonák szerint szerencsét hoz, éjfél után pedig 12 szőlőszemet esznek.
     

    Görögország

    Újév kezdetekor a görögök felhúzzák az órákat, hogy szerencsét hozzanak a házba. Január 1. náluk egyúttal Szent Vazul ünnepe is, amikor a gyerekek tűz mellett hagyják a cipőjüket annak reményében, hogy Vazul ajándékokkal tömi meg.
     

    Bulgária

    Bulgáriában az óraütést követő 2-3 percre leoltják a villanyt, szabad teret adva az újévi csókoknak. Ezt követően a házi asszony felvágja a meglepetéseket tartogató tortát. Az, aki pénzérmét talál a tortaszeletében, egész évben bőségre és gazdagságra számíthat.
     

    Dél-Afrika

    Olaszországhoz hasonlóan Dél-Afrikában is elterjedt szokás az „ünnepi lomtalanítás”. Itt azonban olyan komolyan veszik az újévi hagyományokat, hogy gyakran nagyobb bútoroktól, vagy elektronikai cikkektől is megszabadulnak az ablakokon keresztül, például egy hűtőszekrénytől. A veszélyes újévi hagyomány ellen a rendőrség is küzd, ugyanis nem ritkák a sérülések sem.
     

    India

    A magyar szilveszteri-újévi hagyományokhoz hasonlóan Indiában sem szabad újév napját semmit sem kidobni, vagy kivinni a házból. Még a szemetet is tilos kivinni.
     
    Észak-Indiában újév napját tavaszi színű virágokat viselnek: a nők sárga, míg a férfiak rózsaszín, piros, lila és fehér kombinációkat.
     
    Dél-Indiában a tamilok a téli napfordulón tartott évkezdetükön elzarándokolnak a szent helyekre, ahol rizst főznek, a tehenek szarvát színesre festik, majd virág és gyümölcskoszorúkat aggatnak rájuk. A feldíszített szent állatokkal körmenetelen vonulnak végig.
     
     

    Japán

    Japánban újévkor gereblye segítségével húzzák be a szerencsét a házba és a hagyományok szerint pontosan 108-at kongatnak a harangokkal. A japánok ugyanis úgy tartják, hogy 6 bűn van, és minden egyes bűnnek 18 árnyalat. Fő bűnnek számít a mohóság, a butaság, a harag, a könnyelműség, a határozatlanság és az irigység.
     

    Korea

    Újév napján a koreaiak gereblyéket, lapátokat és rostákat döntenek a falakhoz, hogy megóvják a házat a gonoszoktól. Az újévet mindig új ruhában köszöntik, családi összejöveteleken megemlékeznek az eltávozott rokonoktól.
     

    Vietnám

    Vietnámban az újév január 21-e és február 19-e között kezdődik. Mozgó ünnep, minden évben más időpontra esik. A vietnámiak szerint minden otthonban egy Isten lakozik, aki az újév napján felszáll a mennybe. Ott elmondja, hogy a család tagjai jók, vagy rosszak voltak-e az óévben.
     

    Kuba

    A kubaiak szilveszter napján minden kéznél lévő edényt teletöltenek vízzel, amelyet éjfél után kiöntenek az ablakon. Ezzel kívánnak tiszta, sima lefolyású újévet. A spanyolokhoz hasonlóan nálunk is elterjedt a szőlőszemevés éjfél után.
     

    Ecuador

    Az olaszokhoz hasonlóan az ecuadoriak is odafigyelnek, hogy milyen fehérneműt viselnek szilveszterkor. Aki szerelmet szeretne találni, azok vöröset, akik pedig gazdagságra szeretnének lelni, ők pedig sárga fehérneműt viselnek.
     
    A nálunk megszokottól eltérően sok országban nem december 31-én ünneplik a szilvesztert. Az újév ünneplése leginkább a keresztény kultúrákban szokás, más vallások esetén a Hold állása alapján ünneplik az újév elérkezését. Eltérő napokon ünneplik az újévet többek között Vietnámban, Kínában, Thaiföldön, Szaúd-Arábiában és Egyiptomban is.