• Szilveszteri malacságok

    A szilveszteri babonák szerint a malacot sütve szokás fogyasztani. A legszerencsésebb testrészek közé a köröm, a csülök, a farok és a fül tartozik, ezért célszerű olyan ételeket választanunk, amelyek együttesen tartalmazzák azokat.
     
    Számos gasztro babona köthető szilveszter és újév napjához. A hagyományok szerint nagy jelentősége van annak, hogy mit eszünk az év utolsó és az év első napján, ugyanis ezek befolyásolják sorsunkat a következő évre.
     
    Szilveszteri malacsült
     
    Az emberek többsége sajnos helytelenül ismeri a konyhai mítoszokat. Közismert tény, hogy „szilveszterkor malacot kell enni”, amely azonban rosszul maradt meg a köztudatban. A régi magyar hagyományok szerint a malac ugyanis az orrával előre túrja a szerencsét, ezért aki újév napján malacot fogyaszt, nagy eséllyel néz szerencsés év elé. Ha azonban szilveszter napján fogyasztunk malacot, akkor nem a szerencsét, hanem az óév minden gondját és baját túrja előre, amely végigkíséri az újévünket! Ügyeljünk tehát arra, hogy szilveszter napján tilos malacot fogyasztani!
     
    A babonák szerint a malacot sütve szokás fogyasztani. A legszerencsésebb testrészek közé a köröm, a csülök, a farok és a fül tartozik, ezért célszerű olyan ételeket választanunk, amelyek együttesen tartalmazzák azokat.
     
    Összegyűjtöttünk néhány szilveszteri malacos receptet, amelyek nemcsak finomak és ízletesek, hanem ha újév első napján fogyasztjuk, garantáltan egész évben malacunk lesz!
     

    Egészben sült malac

    Hozzávalók:
    • 1 kisebb konyhakész malac egészben
    • 1 üveg világos sör
    • 10-15 dkg szalonna
    • só, majoranna
    • olaj
    Elkészítés:
    Mielőtt hozzálátnánk malacot sütni, előtte győződjünk meg róla, hogy kellő nagyságú sütővel rendelkezünk-e. Mivel a malacot egyben sütjük, így elegendő helyre van szüksége.
    Perzseljük le a malac bőrét, vagy egy éles késsel távolítsuk el róla a rajta maradt szőrszálakat. Kívül-belül mossuk meg bő vízzel, majd itassuk fel papírtörlővel a nedvességet.
    Fektessük a hátára. Egy éles késsel, vagy bárddal hasítsuk be a gerinccsontját, a térdhajlatnál vágjuk le a lábait.
    A malac belsejét sózzuk meg és szórjuk meg majorannával, és legalább egy órára tegyük hűtőbe, hogy a fűszerek jól beigyák magukat.
    A malacot ráhúzzuk egy tisztára mosott üvegre (pl. boros üveg), hogy kifeszüljön és sütés közbe se essen össze. Egy tepsire fém rácsot teszünk, erre helyezzük a malacot. A füleit és a farkát olajjal megkent alufóliába tekerjük, hogy ne égjen meg a sütés folyamán. 160-170 fokon kb. 2 és fél órán keresztül sütjük, miközben gyakorta sörbe mártott szalonnával kenegetjük.
    Akkor tekinthető késznek a malacsült, hogyha a nyakába szúrva tiszta pecsenyelé folyik ki belőle. Ha még véres, akkor tovább kell sütni. Amennyiben a sütés folyamán felhólyagosodna a malac bőre, szúrjuk ki a hólyagokat és mérsékeljük a tüzet.
    Tipp: melegen tálaljuk, párolt káposztával.
     

    Narancsos malacsült párolt káposztával, rösztiburgonyával

    Hozzávalók:
    • 1,5 kg karaj, vagy comb (malac)
    • 1 kg lilakáposzta
    • 30 dk vöröshagyma
    • 1 evőkanál majoranna
    • 40-50 db szegfűszeg
    • 8 dkg méz
    • 1 kg narancs
    • 10 dkg füstölt szalonna
    • 10 szem egész bors
    • 20 dkg füstölt szalonna egyben
    • 1 üveg barna sör
    • 8 gerezd fokhagyma
    • 10 dkg kristálycukor
    • 1 dl borecet
    • őrölt bors
    Rösztiburgonya:
    • 1 kg héjában főtt reszelt burgonya
    • 15 dkg teavaj
    • frissen őrölt bors
    Malac elkészítése:
    A malac bőrét kockásra bevagdossuk, mindegyik kocka közepére 1-1 szegfűszeget szúrunk. A húst jól megsózzuk, bedörzsöljük őrölt borssal és majorannával. A mézet és a narancslevet összekeverjük, és meglocsoljuk vele a már tepsiben lévő malacot. Néhány karika vöröshagymát és pár gerezd fokhagymát teszünk a malac alá a tepsibe, majd egy kevés sört is öntünk alá. 180 fokos sütőben kb. 2 óra alatt készre sütjük, miközben időnként a sütőlével locsolgatjuk. Hogy fokozzuk az ízeket, többször szalonnával kenegetjük a malac bőrét sütés közben.
    Párolt káposzta elkészítése:
    Egy lábosban kevés olajon karamelizáljuk a cukrot, majd rádobjuk a vékonyra szeletelt vöröshagymát. Kicsit lepirítjuk, majd hozzáadjuk a vöröskáposztát. Sózzuk, borsozzuk, megszórjuk reszelt narancshéjjal és frissen facsart narancs levével meglocsoljuk. Ha nem eléggé savanyú, akkor kevés borecetet öntünk hozzá.
    Rösztiburgonya elkészítése:
    A héjában megfőzött burgonyát. Egy kevés vajat teszünk egy serpenyőbe, ebben tesszük a reszelt burgonyát. Kissé lenyomkodjuk, mindkettő oldalát megsütjük.
     

    Malacsült lencsesalátával, fóliás burgonyával

    Hozzávalók:
    • 80 dkg bőrös malackaraj csonttal
    • 1 kávéskanál őrölt majoranna
    • 15 dkg lencse
    • 2 fej vöröshagyma
    • 1 dl sör
    • 5 dkg füstölt szalonna
    • 40 dkg burgonya
    • 2 db babérlevél
    • 10 dkg húsos szalonna
    • 5 dkg póré
    • 1 evőkanál mustár
    • 1 evőkanál méz
    • 1-2 evőkanál fűszeres ecet
    • 1/2 csokor snidling
    • 1 dl tejföl
    Elkészítés:
    A húst megtisztítjuk, bőrös részét éles késsel kockákra bevagdossuk. A bőrét kihagyva bedörzsöljük sóval és majorannával. Letakarjuk, majd hűtőbe rakjuk legalább egy napra. A lencsét előző este bő vízbe áztatjuk.
    Másnap a sütőt 160 fokra előmelegítjük. Az egyik hagymát felszeleteljük és a tepsi aljába tesszük. Ráhelyezzük a húst, kevés vizet öntünk alá, majd kb. 1 órát sütjük. Sütés közben sörbe mártott szalonnával kenegetjük, ettől szép piros lesz a bőre. Ha szükséges, pótoljuk a víz mennyiségét, hogy ne égjen oda a tepsi. Ha a hús megpuhult és a bőre ropogósra sült, akkor készen is van a malacsült.
    A burgonyát alaposan megmossuk, alufóliába csomagoljuk és sütőben 20-25 perc alatt megsütjük úgy, hogy a hússal egyszerre készüljön el.
    A lencsét leöblítjük annyi vízben, hogy ellepje, majd feltesszük főni. Sózzuk, beletesszük a babérlevelet és a másik hagymát. 20-25 perc alatt puhára főzzük. Eközben megpirítjuk a csíkokra vágott szalonnát és az apróra vágott póréhagymát. A megpuhult lencséből kivesszük a hagymát, leöntjük a levét, és összeforgatjuk a szalonnával, póréhagymával. Hozzáadjuk a mustárt, a mézet, az ecetet, valamint az elkészült malacsült szaftját is.
    A snidlinget megmossuk, apróra vágjuk és összekeverjük a tejföllel. A burgonyát kicsomagoljuk az alufóliából, bevágjuk, majd kissé szétnyitjuk, amelyet meglocsolunk a snidlinges tejföllel. Mellé tesszük a forró lencsét, valamint a malacsültet is.
     

    Szilveszteri malackák

    Hozzávalók:
    • 1 csomag friss élesztős leveles tészta
    • 10 dkg gépsonka
    • 10 dkg trappista sajt
    • 14 db egész bors (vagy tökmag)
    • 1 db tojás a kenéshez
    Elkészítés:
    A tésztából 7 cm átmérőjű szaggatóval páros darabszámú köröket vágunk ki (kb. 14 darabot).
    A tészta felét sütőpapírral kibélelt tepsibe tesszük. Lekenjük a felvert tojással, a közepébe pedig sonkát és sajtot teszünk egyenletesen elosztva (a sonkát akár kisebb szeletekre is vághatjuk és hajtogathatjuk). Ráborítjuk a megmaradt tésztaköröket, a széleit kissé összenyomkodjuk. Ismét megkenjük tojással.
    A maradék tésztából 2 cm-es köröket szúrunk ki, amelyek közepében hurkapálcika segítségével megformázzuk az orrlyukakat. Az orrokat a sajttal, sonkával töltött malacfejek közepére illesztjük.
    A megmaradt tésztából kb. 2 cm oldalhosszúságú háromszögeket vágunk ki, ezek lesznek a fülek. A fej tetejéhez illesztjük, kissé odanyomkodjuk. A malacfejet és a fület is megkenjük tojással.
    1-1 borsszemet teszünk a szemek helyére, majd 180 fokra előmelegített sütőben kb. 12-15 perc alatt aranybarnása sütjük a malackákat.