Az adventi időszak egyben a karácsonyi vásárok ideje is, számos helyen futhatunk bele csodálatos vásári forgatagba. Összeszedtük az 5 legszebb karácsonyi vásárt az országban, hogy te is biztosra menj.
Budapest, Vörösmarty tér
Â
Nem lehet kihagyni egy ilyen listából Budapest és az ország egyik legszebb karácsonyi vásárát. Pláne azért nem, mert a Vörösmarty téri forgatag nemcsak szerintünk gyönyörű: évek óta a 10 legszebb európai adventi vásár között tartják számon. A szÃnvonalas kézműves termékek mellett gasztronómiai különlegességekkel és hamisÃtatlan karácsonyi hangulattal várnak mindenkit a vásározók. Pluszpont a szervezÅ‘ktÅ‘l, hogy minden nap kulturális- és gyerekprogramokkal kedveskednek a megjelenÅ‘knek, Ãgy nem csak a meseszép dÃszeket lehet nézni forralt borozás közben. A Vörösmarty téri vásár november 11. és január 1. között látogatható.
Â
Â
Budapest, Advent a Bazilikánál
Â
A Szent István téren a Bazilika gyönyörű épülete ad páratlan hangulatot a karácsonyi vásárnak, amely bár kisebb, mint a Vörösmarty téri, de itt is el lehet veszni a magával ragadó ünnepi hangulatban. Koncertek és kulturális programok váltják egymást, aki pedig még nem vitte túlzásba a forralt borozást, a tér közepén üzemelÅ‘ jégpályán is futhat pár kűrt. A Bazilika homlokzatára minden nap 3D-s fényjátékot vetÃtenek ki, az Adventi Ünnep a Bazilikánál november 25-tÅ‘l január 2-ig látogatható.
Â
Â
Szegedi Advent 2016
Â
Szegeden a Dóm tér ad otthon évrÅ‘l-évre a fantasztikus hangulatú Szegedi Adventnek, ahol a vásárosok mellett a Szegedi Fogadalmi templom tövében a régió legnagyobb szalmalabirintusa várja a gyermekeket és a játékos kedvű szülÅ‘ket. Persze nem csak ez az egyetlen különlegesség a Szegedi Adventen, Csukás István életnagyságú mesehÅ‘seivel varázsolja el a kicsiket a Mesés Kastély, amÃg a szülÅ‘k egy jó halászlé, vagy forralt bor mellett beszélik meg az aznap történteket. A Szegedi Karácsonyi Hetek rengeteg programmal várják a szegedieket és a városba érkezÅ‘ket november 25. és december 24. között.
Â
Â
Debrecen, vásár a Nagytemplom előtt
Â
Debrecenben hol máshol lenne az ünnepi vásár, mint a Nagytemplom elÅ‘tti téren. A monumentális épület alatt a Kossuth tér fekszik, ami ilyenkor is megtelik élettel, a karácsonyi forgatag egészen magával ragadó. A Kossuth téri adventi vasárnapok a városban élÅ‘k együttlétérÅ‘l és a békességrÅ‘l szólnak, az ünnepi hangulatot szÃnes programokkal dobják fel. A debreceni vásár a város intézményeinek, az egyházaknak és a helyi civil szervezeteknek köszönhetÅ‘, a téren felállÃtott város karácsonyfája pedig csak emelkedettebbé teszi a hangulatot. A Kossuth téri vásár november 27. és december 24. között tart nyitva.
Â
Adventi Fesztivál és Vásár Győrben
Â
GyÅ‘rben is dÃszfénybe borul a belváros, idén is felejthetetlen lesz az óváros patinás falai között tartott adventi vásár. Az árusok mellett természetesen GyÅ‘rben is programokkal készülnek a kicsiknek és a nagyoknak egyaránt. A süt gesztenye és a forralt bor mellett nem maradhat el a Széchenyi téren felállÃtott Betlehem és a rénszarvasszán sem, a kicsik legnagyobb örömére. A gyÅ‘ri adventi vásárt november 25-én nyitották meg és egészen december 23-áig várja a vásárló, nézelÅ‘dÅ‘, feltöltÅ‘dÅ‘ közönséget.
Â