Szilveszter.hu

NAP

ÓRA

PERC

MP

A szilveszterig

hátra

lévő

idő

Belföldi szállások Külföldi szállások ProgramokKépeslapküldés
  • Hogyan válasszunk cipőt futáshoz?

     
     
    Az újév, a fogadalmak időszaka
     
    Újévkor, vagy már jóval előtte, sokan szeretnének változtatni az életükön és sokan vágynak valami újra, valami másra. Míg egyesek a dohányzásról szoknak le, mások azt fogadják meg, hogy sokkal több időt töltenek a családjukkal, megint mások az életmódváltáson gondolkodnak, amelyhez a sport is szorosan kapcsolódik. Az emberek jelentős hányada teszi le a voksát a futás mellé, merthogy, mint minden sportnak, a futásnak is számtalan előnye létezik.
     
    A futással nem csak sok-sok kalóriát égethetünk, hanem az izomerő is fejlődik. Már ezzel a két előnnyel is sokkal jobb külsőre tehetünk szert, sokkal jobb kép néz vissza ránk a tükörből. Ennek a sportnak az is egy hatalmas előnye, hogy jelentősen csökkenti a stresszt, amit a mai világban nem igazán könnyű elkerülni. Ha a futást még a természettel is párosítjuk, azaz úgy döntünk, hogy a közeli erdőben rójuk majd a köröket, akkor garantáltan meditatív állapotba kerülünk, hiszen a természet, a friss levegő és maga a mozgás nem csak a szorongást oldja, de a depresszió tüneteit és még a stresszt is csökkenti.
     
    Amikor valaki elhatározza, hogy holnaptól, vagy az újév első napjától rendszeresen futni fog, azért is dönt emellett a sport mellett, mert nem igényel túl sok felszerelést, mindössze egy kényelmes cipőre van szükség. A CCC akciók keretében most jóval kedvezményesebben is juthatunk sportcipőhöz.
     
    Hogyan válasszunk futócipőt?
     
    Ahhoz, hogy a számunkra legmegfelelőbb futócipőt válasszuk ki, elengedhetetlenül fontos, hogy tudjuk, hol is fogunk futni. Nyílt terepen, sportpályán vagy valóban az erdőben tervezzük ezt a sporttevékenységet? A futás típusa, de még akár a testalkatunk is meghatározó lehet, amikor futócipőt, spotcipőt vásárolunk. Ugyanis, ha túlsúlyosan kezdünk el mozogni, akkor nagyon lényeges, hogy minél jobban óvjuk az ízületeinket. Ha pedig még valamilyen lábproblémánk is van – lúdtalp, bokasüllyedés – akkor még nagyobb figyelmet igényel a megfelelő cipő kiválasztása. Mindenképpen olyan cipőt érdemes választani, ami kíméli az ízületeket, kényelmes és jó szellőzést is biztosít. A futócipőn nem szabad és nem is érdemes spórolni, hiszen a lábunk és az ízületeink egészsége mindennél fontosabb. Ennek tükrében nem biztos, hogy olcsón meg fogjuk úszni a cipővásárlását, hacsak nem egy Nike kuponok segítségével jutunk most jóval kedvezményesebben a kinézett és hőn áhított sportcipőhöz.
Küldd el email-ben Oszd meg Google+-on Nyomtasd ki a cikket
Címkék: cipő futáshoz

Kiemelt szilveszteri szállások

Keresés